Továbbra is sok felújítás zajlik a városban. Ezek állásáról a helyszínen tájékozódott Szepesi Tibor polgármester F. Kovács Sándor országgyűlési képviselővel. Ha nem is mindenütt dübörögnek a munkagépek, de folyik a munka. Például a városi sportcsarnokban. Ahol nem feltétlenül szembetűnő, de nagyon is fontos beruházás zajlik. Már most, a felújítás alatt is érezhetően javult a csarnok fűtése. És hogy a meleg ne szökjön el, arról a felújítás egy másik része gondoskodik. SZEPESI TIBOR, POLGÁRMESTERA nyílászárók cserére kerültek, egy korszerű műanyag hőszigetelt nyílászáró került beépítésre, amelyet hogyha nézzük, akkor elég komoly felületét jelenti a sportcsarnoknak. Ugye ez hőmegtakarítás szempontjából egy óriási jelentőségű, illetve abból a szempontból is, hogy a nyílászáró nyitása az most már elektronikus, tehát automata rendszer tudja nyitni majd. Jelenleg kézzel kell irányítani, de azt gondolom, hogy a jövő azt fogja mutatni, hogy tűzjelzővel összekötve további lehetőségeket fog biztosítani a sportcsarnoknak, elsősorban kulturális rendezvények megtartása szempontjából. Részben a Terület- és Településfejlesztési operatív Program Plusz támogatásából mentette meg az önkormányzat az egykori Úri Kaszinó épületét. A korabeli üzletember- klubot nagyon megviselte az idő, felújítása elodázhatatlanná vált. SZEPESI TIBOR, POLGÁRMESTERKét részből áll a felújítás, az egyik egy célzott támogatás, amely a tetőnek a felújítására vonatkozik, a másik pedig az előbb említett TOP Plusz-os pályázat, amely az energetikai felújítás támogatásából áll. Ez a külső homlokzat, a nyílászárók megújítása, illetve a fűtési rendszer korszerűsítését jelenti. Én bízom abban, hogy az elvégzett felújítással egy gyönyörű épületet tudunk visszaadni Karcag város lakosságának, hiszen szerintem a város egyik legszebb épületéről beszélünk, és egy olyan kulturális negyed kezd kialakulni itt a Déryné Kulturális Központtal, a mögöttem látható Györfy Galériával és a most felújítandó, felújítás alatt álló egykori Úri Kaszinó épületével, amely hosszú távra meghatározója lehet majd Karcag kulturális életének A felújított kaszinó azoknak a festményeknek, emléktárgyaknak lesz a galériája, amelyet vagy megvásárolt, vagy ajándékba kapott Karcag városa és mind- mind karcagi kötődésű művészek, közéleti személyiségek munkája. Forrás: infokarcag.hu
A Szeretetdoboz adományozási program mellett idén is elindult a Nyilas Misi Pakk program is. A Magyar Református Szeretetszolgálat által életre hívott programban, általában cipősdobozos akció formájában gyűjtenek ajándékokat rászoruló g A Nyilas Misi Pakk egy adománygyűjtő-kampány, amit a Magyar Református Szeretetszolgálat indított. A program során mi is támogatni tudunk olyan gyermekeket, akik szerény körülmények között élnek, nehéz anyagi helyzetben. Az adománygyűjtő kampánynak köszönhetően ezek a gyerekek is átélhetik az ünnep örömét. A felajánlók egy régi cipősdobozt tölthetnek meg ajándékokkal, főként olyan dolgokkal, amik egy gyereknek örömet okoznának: játékokat, tanszereket, édességeket, tisztálkodási szereket helyezhetnek be az ajándékdobozba. Koncz Tibor Karcagi Református Egyházközség esperes A Nyilas Misi Pakk akció szintén a Református Egyháznak a központi rendezésű programja. A legendás Móric Zsigmond féle Légy jó mindhalálig című könyvből van az ötlet, ahol Nyilas Misi megkapta a pakkot, és hogy micsoda meglepetés volt, és micsoda várakozás volt, hogy gyerekek fölbontva a csomagot már szinte előre szétosztották, előre érezték az ízeket. Ennek a logikája mentén van egy ilyen gondolata, az amúgy is a születésnek a gyermekérkezésnek a története és romantikus elképzelésével azonosított karácsony tájékán, hogy minden gyereknek kell ajándék. Vannak azok, akiknek komoly gondot jelent, hogy ajándékkal tudják a gyermekeiket meglepni. Ebben segítünk mi. Egy cipős doboz méretű dobozban, érdességet, játékot, írószereket, ami a gyereknek ajándék lehet, hasznos, ezeket szoktuk összegyűjteni. Tehát a cipős dobozba nem cipőt kell tenni, hanem a cipős dobozból ki kell venni a cipőt, és helyébe pedig betenni a finomságokat. Ezt azért mondom így el, mert volt, aki ezt nem értette, és kaptunk cipőt. Koncz Tibor hozzátette, hogy a felajánlásoknál érdemes azt is feltüntetni, hogy kisfiúnak vagy kislánynak szeretnék majd eljuttatni az ajándékokat. Koncz Tibor Karcagi Református Egyházközség esperesEzt a fajta ajándékozást mindenki a másik oldalról, egy empatikus látással próbálja végig gondolni. Fontos, hogy ezt a dobozt egy 13 éves kisfiúnak vagy egy nyolcéves kislánynak szánja. Szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy mi kell egy ilyen dobozba, de 99%-ban ez mindig sikerül. Nincsenek gondok, és több 100 csodálatos ajándékkal gazdagon megrakva tud tőlünk elmenni a Református Egyházunk Szeretetszolgálatának a központi begyűjtő autója. Elviszi a központba, ahol már vannak igények, föl vannak mérve határon belül és határon túl, hogy hova érdemes eljuttatni. Itt Baranya megyétől, Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyéig mindenhová eljut a csomag, a határon túlra különösen és most a kárpátaljai gyerekekre gondolunk nagy szeretettel. Ezért én magam és a családom és természetesen a kollégáim és mindenki ebbe az akcióba belépett, vállalt feladatot. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nagyon-nagyon sokat segítenek az intézmények munkatársai, az intézményi szülők. Fantasztikus odaadással gyűjtik a csomagot és ebben Karcag elől jár. Szerencsére elmondhatom, hogy akár országos szinten összehasonlításban is, hogy az elsők között vagyunk. Ez független a felekezettől. Mi nem tudjuk, hogy kinek adjuk ezeket a csomagokat. Tehát nincs olyan, hogy ez református gyereknek megy, lehet, hogy katolikusnak megy. Lehet, hogy semmiféle felekezeti kapcsolódása nincs. A gyerek számít és a gyereknek a meglepetés és az öröm okozása ez a legfőbb vágyunk és az a megelégedettség, hogy méltó színvonalas ajándékot kapjon. Akik tehát szeretnének örömet szerezni egy gyermeknek az ünnepekre, azok a felajánlásaikat december 15-ig tudják leadni a Karcagi Lelkipásztori Hivatalban. Forrás: infokarcag.hu
A képviselő-testület döntése értelmében a közelmúltban beszerzett és a közintézményekbe kihelyezett defibrillátorokat lecserélték. Az új egészségügyi berendezések megérkeztek a városházára, ahol képzést is tartottak azoknak, aki Továbbra is vezető halálok Magyarországon az úgynevezett hirtelen szívhalál. E tragédiák jelentős része azonban képzéssel, felkészítéssel, illetve a megfelelő orvostechnikai eszközök szakszerű alkalmazásával megelőzhetők lennének. A defibrillátorok nagyon egyszerűen használhatók egy rövid képzést követően. Magyar nyelvű utasításokat ad az eszköz kezelőjének, így az elsősegélyt nyújtó személy nagy biztonsággal tudja leadni az életmentő sokkot. BALOGH NORBERT, HelpMedic Kft ügyvezető, mentőtiszt A defibrillátorokat érdemes olyan helyre, közforgalmú helyekre, hivatalokba, iskolákba elhelyezni, ahol két- háromévente várható egy hirtelen szívhalál, egyértelműen a mondanivalója a készüléknek a megelőzés és a figyelemfelhívás, hogy vigyázzunk magunkra, előzzük meg a rizikófaktorokat és hogyha szükséges egy ellátás, akkor helyezzük a defibrillátort, az elsősegélynyújtást az újraélesztés rendszerébe. E cél érdekében a közelmúltban szinte mindegyik karcagi közintézménybe került életmentő készülék. SZEPESI TIBOR, polgármester Szerencsére ezeket a készülékeket azt kell mondanom, hogy az elmúlt években használni nem kellett ezeket a készülékeket, de megnyugtatásul mindig ott volt és mindig kéznél volt. Ezek a készülékeknek a szavatossági ideje, használati ideje lejárt. Az önkormányzat bevizsgáltatta az összes készüléket és a szakemberek ajánlására a képviselő- testület úgy döntött, hogy mivel felújításuk nem lenne gazdaságos, ezért új készülékeket szerez be. F. KOVÁCS SÁNDOR, országgyűlési képviselő Hogyha ezek a készülékek egy embert meg tudnak menteni, egy ember életét is tudják biztosítani, akkor már bőven megérte. De még akkor is megéri, hogyha csak a tudat van mindannyiunkban, hogy számíthatunk rá, hogy biztonságban vagyunk, és bármilyen probléma van, akkor számíthatunk a készülékre, meg számíthatunk azokra az emberekre, akik ezt a készüléket tudják kezelni. A városházára megérkeztek az új defibrillátorok, de nem csak az átadás történt meg, hanem egy képzést is tartottak azoknak, akik- reménység szerint- nem fogják használni a készülékeket, de képesek lesznek rá. Forrás: infokarcag.hu
Rizs, olaj, száraztészta, cukor konzervek, szappan, sampon. Csak néhány alapvető dolog, ami nem hiányozhat egy családi háztartásból. Sajnos néhány családnak ezek beszerzése is jelentős költség. Közeledik az ünnepi időszak, amikor a családok összejönnek és együtt jóhangulatban töltik az időt. Sajnos sok család azonban nem tudja méltóképpen megélni ezt az időszakot anyagi nehézségiek miatt. Az ő támogatásukat tűzte ki célul idén is a Református Szeretetszolgálat, melynek adományprogramjaihoz minden évben csatlakozik a Karcagi Református Gyülekezet is. Koncz Tibor Karcagi Református Gyülekezet esperes A szeretetdoboz akció az a református egyháznak a kezdeményezése, az országos egyházunknak, egész országra kiterjedően. Természetesen mi egy jelentős gyülekezetként, egy központként, egyházmegyei székhelyként is fölvevő pontként, begyűjtő pontként nagyon jelentős résztvevői vagyunk ennek a programnak. Holisztikus szempontból nézzük a családokat. Nem csak a gyerekeknek, hanem a rászoruló családoknak is szükségük van támogatásra. Ezt nagyon egyszerűen végig lehet gondolni, hogy ilyenkor tényleg mindenki igyekszik mindenkit meglepni, és talán éppen a családoknak marad a legkevesebb saját magukra. Ezért tartós élelmiszereket gyűjtünk egy olyan nagyobb méretű dobozban, ahol az olajtól, a cukorig, a lisztig, a tésztákig, a tea, a kávé, bármi belefér. Nagyjából 4-5000 Ft értékben szokott összegyűlni egy dobozban a felajánlás, ezt bárki megteheti, csatlakozhat hozzánk. Van 150 dobozunk, de ennél többet szoktunk begyűjteni. 2-3 millió Ft értékben szokott itt ebben a hivatalban összegyűlni az a felajánlás, amivel aztán itt hazánkon belül, illetve határon túl tudunk családoknak segíteni. Nagyjából azt lehet látni, hogy itt az egyházmegyében, ami 50 települést jelent, a legaktívabb a karcagi gyülekezet, illetve a karcagi lakosság. Ha valaki nem tud esetlegesen dobozt kapni tőlünk, akkor pedig egy bevásárlótáskányi felajánlással, ha megjelenik, akkor azt köszönettel vesszük. A dobozokat elkezdtük begyűjteni az intézményeinkben, de természetesen itt a hivatalban a Karcag Kálvin utca 3. szám alatt van begyűjtő pontunk. Ha esetlegesen valaki nem tud egy teljes doboznyit, akkor a megoldás adott, hiszen mi össze tudjuk a felajánlásokat egy helyre önteni. Koncz Tibor hozzátette, hogy a felajánlásokat a Református Szeretetszolgálat szállítja majd el december 15-e környékén, egy központi raktárba. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy mindenkinek jó helyre fog kerülni az adománya és ezáltal talán kicsit szebbé varázsolhatják embertársaik karácsonyát. Forrás: infokarcag.hu
Magyarország kormánya az egészségügyi képalkotó diagnosztikai eszközök megvásárlásáról szóló határozatában döntött az állami tulajdonú, elöregedett CT és MR eszközök cseréjéről. A Kátai Gábor Kórházban munkába állt az új, gyorsabb és részletesebb képfelbontású CT-berendezés. A beruházásra a Magyar Kormány és az Országos Kórházi Főigazgatóság országos képalkotó diagnosztikai modernizációs programja keretében került sor. Ennek köszönhetően Karcagon is elérhetővé vált a legmodernebb diagnosztikai technológia. Az eszköz használatbavételéhez kapcsolódó ünnepségre a Kórház I. emeleten lévő előadóteremben került sor. Dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkára Itt egy nagyon komoly képalkotó diagnosztikai fejlesztés történt. Mondhatni, hogy ez egy szintlépés lesz a kórház életében, hiszen a korábbi 16 szeletes CT kiszolgálta bőven azt a futamidőt, amire predesztinálva volt. Az Országos Képalkotó Diagnosztikai Gyorsítósáv Program keretében sikerült ide tényleg egy csúcstechnológiás, 128 szeletes, mesterséges intelligencia szoftverrel támogatott gépet beszerezni, amiről azt is fontos elmondani, hogy mivel a legmodernebb képalkotó algoritmust és szoftvert használja, ezért közel 70%-kal csökken a beteg sugárterhelése adott esetben a korábbi technológiához képest. Ez nem csak a kollégák szempontjából fog előrelépést jelenteni, akik sokkal részletesebb képfelbontáson tudnak diagnózist mondani, hanem óriási előrelépés lesz a betegek szempontjából is. A másik, amit el kell mondani, hogy gyorsabb is. Értelemszerűen, ha egy 16 szeletes gépünk van, ahhoz képest egy 128 szeletes sokkal nagyobb felületről képes egyidejűleg képet alkotni. Mondjuk egy koponya CT azért néhány másodperc alatt elvégezhető ezzel a berendezéssel. Ez a Gyorsítósáv Program, amit a kormány két és fél éve hirdetett meg, ez egy nagyon komoly beruházás. Két lépcsőben 40 milliárd forintot fordítunk képalkotó berendezések, CT-k és MR eszközök beszerzésére. Egyrészt cseréljük azokat, amik már amortizálódtak, amik kifutottak már az üzemidejükből, másrészt egy kapacitásbővítés is történik. F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő az átadó ünnepségen elmondta, hogy a fejlesztés jelentősen javítja a térség betegellátását: gyorsabb, pontosabb és alacsonyabb sugárterhelésű vizsgálatok válnak elérhetővé helyben. F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő Ez az új CT tényleg a kor kihívásainak megfelelő, a legmodernebb CT. Nem véletlenül 400 millió forintba került. Nem olcsó, de életeket, egészséget tud menteni. Tudjuk azt, hogy a 16 szeletes CT-hez képest ez óriási térugrásnak számít, és olyan diagnosztikát tudnak folytatni az itt dolgozó orvosok, amelyeket eddig csak nagy központi kórházakban, klinikákon tudtak megtenni. Tehát a betegbiztonság, az egészségügy, a diagnosztika egyre jobban tud fejlődni. Kitűnő szakemberek vannak, kitűnő műszerek és eszközök. Olyan szakemberek, akik ezt tudják értékelni, tudják használni és a mi javunkra fordítani. Az átadón Szepesi Tibor városunk polgármestere elmondta, hogy ez a mai fejlesztés nem egy egyszerű technológiai előrelépés, hanem a karcagi emberek biztonságérzetének, esélyeinek és jövőjének erősítése. Szepesi Tibor polgármester A mai nap nem csak egy új orvosi berendezésről szól, hanem a magyar kormány és a Belügyminisztérium döntése, az Országos Kórházi Főigazgatóság programja, most egy kézzelfogható eredményt hozott városunknak. Ez a gép, ez a diagnosztikai gép nem csupán gyorsabb és pontosabb, ahogy hallottuk, alacsonyabb sugárterhelésű vizsgálatot jelent, hanem ennél sokkal, de sokkal többet. Esélyt a gyógyulásra, biztonságot a családoknak, időt a diagnózisra, mert mindannyian tudjuk, hogy az idő az orvoslásban sokszor döntő tényező. Mert ha van gyors, megbízható diagnosztika, akkor van gyors esély a beavatkozásra és az eredményes kezelésre. Az eseményen felszólalt Nagyné László Erzsébet a Karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatója is, aki elmondta, hogy az új CT elhelyezése miatt át kellett alakítani az érintett épületet. Nagyné László Erzsébet a Karcagi Kátai Gábor Kórház főigazgatója Köszönöm a kollégáimnak és az Országos Kórházi Főigazgatóságnak a segítségét. Partnerek voltak mindenben. Folyamatosan a munka során figyelemmel kísérteték, segítették a kivitelezést. Engedjék meg, hogy ezúton köszönjem meg a kivitelezőknek, jelenlévőknek és akik nem tudtak itt lenni is, azt a rengeteg kooperációt, koordinációt igénylő, valóban végrehajtás során a feladatuk végrehajtását segítő munkájukat, amivel gyakorlatilag a legelején kitűzött ütemtervet tudtuk tartani. Szintén meg kell köszönnöm, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság, az Államtitkárságon keresztül ugye tudta biztosítani a mobil CT-t, amiről már államtitkár úr is beszélt. Első pillanattól kezdve az utolsó pillanatig. A mobil CT segítségével nem voltak ellátásbeli problémáink. Mindenkit el tudtunk látni elektív és akut esetet egyaránt. Ugyanakkor lehetőséget kaptunk külön engedéllyel, hogy az Országos Korányi Intézethez kapcsolódva egy EU-s pályázat keretében tüdőrákszűrést is tud tudtunk végezni. Alig egy hónap alatt 169 ember szűrését tudtuk megvalósítani. Az új eszköz tehát gyorsabb és precízebb vizsgálatokat tesz lehetővé, miközben jelentősen csökkenti a sugárterhelést, és kiemelkedő képminőséget biztosít, mely a leletezés folyamatát is gyorsítja. A berendezés bevezetése új szintre emeli a betegellátás minőségét, biztonságát és hatékonyságát a Karcagi Kátai Gábor Kórházban. Forrás: infokarcag.hu
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, hogy tároljuk az eszközinformációkat és/vagy hozzáférjünk azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.
